A minőségi pihenés napjainkban már kincsnek számít.
Rengetegen vagyunk úgy vele, ha azt gondoljuk többet alszunk a kelletténél , akkor "naplopók" vagyunk. Természetesen ez nem így van, hiszen minden szervezet más és más impulzus éri, másként fárad ki és ezért pihenésben is különbözőek vagyunk. A pihenésünk minősége is meg tudja határozni a pihenésünk idejét. Bizonyára nem csak én voltam már úgy, hogy egy pihenés alkalmával - "csak elsunytam az ágyon" - teljesen kipihenve ébredtem, ami csak pár óra volt. Szóval nem mindegy, hogy a külső impulzusokat miként és milyen tempóba dolgozzuk fel.
Ezért van akinek 6 órás alvás elegendő a megfelelő kipihenéshez, de van akinek 9.
Azt, hogy hogyan tudjuk az alvás minőségét növelni egy következő blogban leírom. Most a jótékony hatásairól szeretnék bővebben írni, hogy miért is ne vonjuk el magunktól az alvást:
- Kezdjük az agynál- éjszaka rengeteg feladatot lát el, köztük van az is, hogy az aznapi információ halmazt fel kell dolgoznia. Valljuk be, óriási mennyiségben ér minket inger. Az agy éjszaka távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok alatt keletkeznek. Ha éjszaka nem alszunk elegendő minőségben, és a minőségen van a hangsúly, akkor a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítő képesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is. Ilyenkor az autovezetés sem megy annyira egyszerűen, mert figyelmetlenek vagyunk.
- Bizonyára már Te is megfigyelted magadon, ha kimerült vagy könnyebben megfázol. Ez nem hiába van. A kevés alvás gyengíti a immunrendszerünket, védekező képessége legyengül, ezáltal hamarabb meg is hülünk és elkapjuk a léguti betegségeket.
- Jaj, de karikás a szemem... és milyen száraz a bőrőm... jesszus , hogy nézek ma ki.... Néha meglepődünk reggelente a tükörben. Igen, okozhat az alváshiány bőrben észrevehető problémákat. Miért is? Mert a hormonrendszert befolyásolja. Túl kevés alvásnál több kortizol hormon termelődik. A magasabb stresszhormon szint miatt nemcsak feszültebbek leszünk, de a bőrünk is megsínyli. A magas kortizol szint hatására felgyorsul a bőr rugalmasságát, feszességét biztosító kollagén lebontása, így idővel valós korunknál pár évvel idősebbnek tűnhetünk majd. A túl sok kortizol kedvezőtlen hatását a férfiak is megérzik majd, náluk a tesztoszteron szint csökkenésével kell számolni.
- Tudtad, hogy fáradtan ha vásárolsz tele pakolod a kosarad szénhidrát tartalmú ételekkel? Figyeld meg! Alváshiány miatt megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Így, ha fáradtak vagyunk megfigyelhető, hogy többet eszünk.
- Egy felnőtt ember napi alvásigénye 7-8 óra. Ez persze nem az jelenti, hogy ha ennyit alszunk rendben van minden. Az alvás minőségére kell hangsúlyt fektetni. Ezt a következő blogban részletezem, hogy miként segíthető elő a nyugodtabb, tartalmasabb alvás.
Alvászavar esetén érdemes orvoshoz fordulni és szakorvos segítségével problémára megoldást találni.