Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Leírás

8 mm-es rózsakvarc ásvány gyöngyökből speciális gumira fűzött ezüst színű Buddha fejjel díszített karkötő. Amit a rózsakvarcról érdemes tudnod:   A festetlen rózsakvarc az egész világos, szinte áttetszőtől, a ködös középrózsaszínig terjed. Az egyik legnépszerűbb kövek egyike, amely szépséges küllemének és erős gyógyhatásának köszönhető. Története a görög és római mitológiába nyúlik vissza, amely szerint a rózsakvarc Erósznak és Ámornak a szerelem Isteneinek az emberek felé nyújtott ajándéka. Lelki gyógyhatás: Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban. A rózsakvarc a szívcsakrán keresztül segít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük. Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti. Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet. A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait. Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány. Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez. Testi gyógyhatás: Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk. Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust. Hozzárendelt mágikus hatás: Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is. Csillagjegyei: Bika, Rák, Mérleg Csakrája: Szívcsakra Nikkelmentes ékszer.  Egyedi tervezés alapján készült kézműves ékszer.  Amennyiben egyéni kérésed van, vagy nem találod, amit szeretnél, keress engem bátran.     Figyelem! Az ásványokat, kristályokat az őskor óta használják a test, a lélek és az érzelmek harmonizálására. Az ókori kultúrákban kifejezetten elterjedtek voltak. Az évezredek alatt számtalan tudás és tapasztalat gyűlt össze róluk. Ásvány ékszereink leírásánál a meghatározó szakirodalom alapján készült összegzések olvashatók. Fontos! Az ásvány ékszerek viselése, az ásványok és kristályok gyógyításban, alternatív terápiaként való használata nem helyettesíti a modern orvostudományt, a gyógyszeres kezelést. Betegség esetén az öngyógyítás helyett kérjük, forduljon szakemberhez!

Előnyeink

A webáruházunkban található termékképek illusztrációs célt szolgálnak. Kérjük, vásárlás előtt tekintsd át a termékek leírását is. Köszönjük!

Miért vásárolj nálunk?

Magyarországi,
azonnali raktár

Akár 1 munkanapos
kiszállítás

Biztonságos bankkártyás
fizetési lehetőség

Érintésmentes
csomag átvételi lehetőség

Termék címkék:
ásvány karkötő

Rózsakvarc Buddha ásvány karkötő

3.199 Ft
Mennyiség:db

Termékleírás:

Lepd meg magad vagy szeretted, ismerősöd, munkatársad ezzel a szép ásvány karkötővel, ami szép a szemnek és jó a léleknek.
Cikkszám: 10573-RM-16
Elérhetőség: Raktáron (1-4 munkanap )
Szállítási díj: 1.390 Ft
Várható szállítás: 2022. december 14.
Vásárold meg, majd értékeld a terméket és cserébe meglepetés kuponnal ajándékozunk meg!

Vélemények

Légy Te az első, aki értékeli a terméket és zsebeld be cserébe az ajándék kupont!

Ezek is érdekelhetnek

Ametiszt ásvány karkötő

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.199 Ft

A matt rózsakvarc szilárdsága csakra ásvány karkötő 16 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.199 Ft

Candy roppantott hegyikristály ásvány karkötő 16 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.199 Ft

Vörös jáspis ásvány karkötő 15 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.299 Ft

Hópehely tánc jáde és hegyikristály ásvány karkötő 18 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.099 Ft

Amazonit ásvány karkötő 18 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.099 Ft

Pasztell vegyes ásvány karkötő 18 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.099 Ft

Candy roppantott hegyikristály ásvány karkötő 17 cm

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
3.399 Ft

Csodás szerelem achát ásvány karkötő

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
2.999 Ft

Hamsa fatima keze achát ásvány karkötő

Raktáron (1-4 munkanap )
Várható szállítás: 2022. december 14.
2.999 Ft